Rólam_bev.docx

R

 

 

Vidéken a helyzet változatlan. Most itt is talán. Itt alatt Pestet kell érteni, esetleg Budát. Inkább Pestet: kilencvenkilenc százalékban. Ezek között a keretek között kell élni, és megkérdőjelezni őket. Nem csak a nekem kényelmetleneket, hanem mindegyiket. Mindig a megfelelő kérdéseket feltenni, és sohasenem válaszolni.

1982-ben (vagy 1983-ban) születtem egy nyugat-magyarországi kisvárosban, gyerekkorom nyarait egy közeli faluban töltöttem. Nyáron kimegyek a mezőre egy ócska melegítőalsóban és pulóverben, melegít a nap. Nem vagyok nyugodt, elindulok: a talpam alatt nehezen mozog a pár centis zöld fű. Esett éjszaka valószínűleg, vagyishogy ténylegesen esett. Öntözni nem öntözhetett itt senki, csak Isten (akkor még úgy voltam vele, hogy gondoltam Istenre többet, létezett). Elindulok egy kis ösvényen az erdőbe befelé, lassan megnyugszom a lépteimtől, a ritmusuk jót tesz a szívverésemnek is. Innen már csak az van, hogy nem bírok megállni. Szívom be az érces levegőt, gondolkozom: eszembe jutnak szavak. Ha van nálam papír, leírom. Kacskaringós az út, már előre tudok minden leágazást, nem is figyelek rájuk. Néha megállok, ha rezdül egy-egy bokor és átszalad egy nyúl vagy egy mókus. Aztán délután kimelegedve és éhesen kerülök meg újra, nagyanyám vár levessel, az ágyban egy ifjúsági regény. Telente küzdök a sötétséggel.

Vidéki vagyok (most már csak félig, vagy hát lélekben félig vagy ezt hogyan is mondják), proli voltam, értelmiségi lettem, buziságom – ami egy forró heidelbergi éjszakán ragadt rám kétezervalahányban – nem teljes.

Erre az oldalra főleg verseket tettem és néhány információt magamról. És egy részletet egy soha el nem készülő regényből. Ajánlom főleg a barátaimnak és azok barátainak és mindenkinek, aki szereti.

 

 

Legutóbbi bejegyzések

Kategória